Elkelt az álomotthon
Több mint egymilliárd forintért adta el rózsadombi luxusvilláját Vajna Tímea
Az örökösnő azért vált meg a hőn szeretett ingatlantól, mert Amerikában tölti ideje nagy részét.
2024.01.22 07:44ma.huAlig három hónap hirdetés után már el is kelt Vajna Tímea rózsadombi álomotthona. Az örökösnő azért vált meg a hőn szeretett ingatlantól, mert Amerikában tölti ideje nagy részét - írja az Index.
Mint ismeretes, októberben hirdette meg II. kerületi álomotthonát Vajna Tímea - aki már hivatalosan Palácsik Ráthonyi Tímea, de az Instagramon továbbra is Vajna. Az ingatlant 2020-ban vásárolta, viszont kihasználatlanság miatt úgy döntött, inkább megválik a villától.
"Nem itt laktam Andyvel. Magamnak és a jövőbeli családomnak vettem ezt a gyönyörű, modern házat 2020-ban a II. kerületben, de mivel Amerikában töltöm az év nagy részét, nem akarom tovább fenntartani. Körülbelül háromszor aludtam benne tíz napot, szóval teljesen új" - írta Instagram-oldalán az örökösnő.
A nemrég újra megházasodó Vajna Tímea pedig egészen sikeres évkezdést tudhat magáénak, hiszen a frigy mellett a házát is sikerült eladni, potom 1,3 milliárd forintért.
Mivel 850 millióért vette és három évig szinte teljesen érintetlenül hevert parlagon az ingatlan, így egészen korrekt haszonnal adott túl a villán.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06