Bűncselekmény
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki hétszázezer forintért segített jogosítványt szerezni
A jogosítványt pénzért intéző kecskeméti férfit befolyással üzérkedéssel és közokirat-hamisítással vádolják.
2024.04.30 10:08MTIVádat emeltek egy kecskeméti férfi ellen, aki gépjárművezető oktatóként és vizsgabiztosként dolgozó ismerősei befolyásolására hivatkozva 700 ezer forintért cserébe sikeres forgalmi vizsga elintézését ígérte, a vizsga letételére pedig egy másik férfit kért fel.
Négyessyné Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szóvivője az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: a vádirat szerint egy nagykőrösi férfi jogosítványt szeretett volna szerezni. Több sikertelen forgalmi vizsgát követően, 2020 novemberében - feleségével együtt - felkereste a kecskeméti férfit, mert ismerősétől azt hallotta, hogy ő segíteni tud a jogosítvány megszerzésében.
A beszélgetés során a vádlott azt a látszatot keltette a párnak, hogy gépjárművezető oktatóként és vizsgabiztosként dolgozó ismerősei befolyásolásával el tudja intézni a sikeres forgalmi vizsgát, amiért 700 ezer forintot kért. A pár az ajánlatot elfogadta és abban állapodott meg a férfival, hogy a kért összeg felét előre, a másik felét a sikeres forgalmi vizsgát követően fizetik meg.
A vádlott férfi azonban nem fizette le a szakoktatót és a vizsgabiztost, hanem felkért egy, az eljárás során ismeretlenül maradt személyt, hogy a nagykőrösi férfi helyett vizsgázzon le. Az illető a forgalmi vizsgán megjelent, magát hamis ideiglenes személyi igazolvánnyal a nagykőrösi férfiként igazolta és sikeresen le is vizsgázott. Ennek eredményeként a gyanúsított jogosítványt szerzett, míg a vádlott megkapta a 700 ezer forint másik felét.
A szóvivő elmondta: az egyik vizsgabiztosnak gyanússá vált, hogy a vizsgázó férfi nem volt korábbról ismerős a számára, pedig elvileg már többször megbukott.
Az ügyészség időközben jelezte a kormányhivatalnak az esetet, így a nagykőrösi férfi jogosítványát azóta feltehetően vissza is vonták - jegyezte meg a szóvivő.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség a jogosítványra vágyó férfival és a feleségével szemben befolyásvásárlás és közokirat-hamisítás miatt az eljárást 2 évre felfüggesztette. A jogosítványt pénzért intéző kecskeméti férfit befolyással üzérkedéssel és közokirat-hamisítással vádolják. Ügyében a Kecskeméti Törvényszék dönt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06